Tudom, hogy mostanában leginkább a pánik/szorongásos betegségekkel kapcsoaltban írok, de mivel ez foglalkoztat (lévén én is klubtag vagyok) arról kell írni ami bennem van.
Furcsa, hogy mennyien nem kérnek segítséget, hogy mennyien nem mernek szólni, vagy panaszkodni, hogyha baj van. Az is furcsa, hogy emnnyien idegenkednek a gyógyszerek szedésétől. Legyen az antidepresszáns, hangulatjavító, vagy nyugtató. (mert hogy azért jelentős különbségek vannak)
Szögezzük le: Ilyen gyógyszereket nem a dilisek szednek, ezekenek a gyógyszereknek nem az a célja hogy leszedálják az embert, és nem tesznek boldogabbá. Ezeknek a gyógyszereknek a célja, hogy a gondolkodásodat ne befolyásolják a kedélyállapot változások, vagy a félelmek. Mert az enervált, fáradt, vagy épp rettegő ember nem éppen a leghatékonyabb abban, hogy kiderítse mi is a helyzet. Mert itt ez a lényeg. Például a pánikbetegséget, illetve a fóbiákat a szevedő páciens tudja a legjobban kezelni az által, hogy a félelmek belső okait feltárja, és amikor ezek az okok megvannak, hirtelen racionálisnak és nevetségesnek látja az egészet. Miért félnek egyesek kimenni az utcára, vagy miért rettegnek attól, hogy futás közben szívrohamot kapnak? A kívülállóknak ez mezei baromságnak tűnik, de aki szenved ezektől, az szenvedése közben ezeket a veszélyeket teljesen valósnak érzi, és figyelem ez nem összekeverendő a tévképzettel, ez csak egyszerűen annyi, hogy a szervezet, jó kisdiák módjára megtanulta, hogy bizonyos impulzusokra vödörszám borítsa az adreanlint meg a különbözöő, finomabbnál finomabb stresszhormonokat a vérbe. Ez a félelem, ugyanolyan mint a többi, mert ezek nem "képzeltek" vagyis nem a szó hagyományos értelmében. Van egy helyzet, amire megtanulta a testünk hogy reagálni kell. Ha (pl mint az én esetemben) az emberi fantázia határáig túlhajszolt munka vált ki egy pánikreakciót, akkor a test a következő alkalommal amikor ismét dolgozni kell, vagy valamilyen nyomás alatt van (hosszabb utazás megtervezése, vagy mondjuk ismét a munka) újfent reagál. Csakhogy te, mnit ember, okosabb vagy mnit a tested. Tudod, hogy túlzott reakció volt az első, is, tudod, hogy a túlhajszolás hozta elő, és ezért nem engeded, hogy újra megtörténjen a pánikállapot, és berögzüljön. Én hétfőn három "majdnem-roham"-ot állítottam meg. Persze utánna, úgy néztem ki mnit a mosott szar, de egy nap múlva már csak ideges voltam, tegnap rosszkedvű, és msot itt vagyok és írok, hogy hátha tud valaki valami okosat leszűrni a tapasztalataimból. Kértem segítséget? Igen. Szedek gyógyszert? Kellemetlen, de igen. Meg fogok gyógyulni? Igen, nagyon valószínűnek tartom. A szorongásaim nagyrészét legyőztem. Ahhoz képest, hogy régen a tömött buszon alig bírtam megmaradni, meg éjszakákon át nem aludtam és rettegtem minden olyasvalamitől amikor félrehallottam valamit egy beszélgetés alatt (göndolván, hogy biztos most dilizek be) szóval ehhez a csúfondáros és félelemmel teli állapothoz képest, jelenleg (hangsúlyozom, egy nagyon csúnya hét után) a legnagyobb parám az, hogy "jajj, mi lesz, hogyha ez visszatér". Jó hír, hogy nem fog visszatérni mert kurvára nem hagyom. Hétfőn se hagytam, a problémám az volt inkább, hogy nagyon megijedtem tőle, hogy "baszod, itt fogok tartani megint". Szóval Nyugalom feleim az Úrban. Kérjetek segítséget, és ne féljetek.
Meg lehet gyógyulni. Csak akarat, őszinteség (magaddal szemben leginkább) és egy kis munka.
Legyetek jók, és merítsetek erőt.
Biztonságban vagytok
