Először is menjünk bele némi fogalmi tisztázásba magával az avantgarde-al és a XX. századi újművészettel kapcsolatban. Miért tartják ezt érthetetlennek az emberek? Miért lett kevésbé mainstream mint az előző korok stílusai? És mi az oka annak, hogy Magyarországon ez az ágazat még elszigeteltebb még ismeretlenebb mint nyugaton?
Először is. Az avantgarde tulajdonképpen csak egy a XX. század kismillió stílusirányzata közül. Én azonban nem óhajtom külön kezelni a dadaizmus futurizmus etc. dolgokat, minden XX. századi „modern” stílusra az avantgarde-ot fogom alkalmazni, ugyanis fogalmilag talán ez az, ami az összeset lefedi.
A XX. század legelején a korábbi nagy művészeti iskolák nemes egyszerűséggel felbomlottak és minden művész kvázi saját stílusban kezdett alkotni. A szecesszió, az impresszionizmus, az expresszionizmus mind-mind visszaszorultak, és átadták a helyüket egy afféle összművészeti anarchiának. A művészeti stílusok korábban sem voltak teljesen egységesek, azonban mindig volt egy olyan irányzat, ami kvázi meghatározta a korszakot. Ez az avantgarde-nál igaz is, meg nem is. Ugyanis az újművészet az előző korok művészeti forradalmaihoz hasonlóan felváltotta az előző kori stílusokat, azonban mégsem vette birtokba a köznapokat. A reneszánsz korban a reneszánsz zene és irodalom a mindennapok szerves részévé vált, azonban az avantgarde irányoknak ez sosem sikerült (nem mintha olyan nagyon törekedtek volna rá) Az avantgarde pont úgy határozta meg magát, mint az összes eddigi művészet megújítóját és pont ez a legnagyobb előnye és legnagyobb hibája is. Előny, mert a korábbi korlátokat lebontotta és az eszközök szinte korlátlan tárházát adta a művészek kezébe. Mindez úgy történt, hogy a korábbi művészeti fogalmakat és úgy magát az emberi gondolatot is elemeire zúzta szét, és ezekből az elemekből építette fel önmagát, mint egy új szabályokat figyelembe nem vevő stílust. Hogy nagyon bölcsész legyek: Előző korokban (hangsúlyozom véleményem szerint!) a művészek általában tekhné szerint alkottak, ami azt jelenti, hogy az alkotó tisztában van az alkotásnak és az adott művészetnek a játékszabályaival és szabályok felhasználásával alkot valami egészen újat. Az avantgarde inkább az ösztönösségben a poészisz erejében bízott. Az elmélet szerint az alkotó aki nem szabályok hanem saját belátása/megérzése szerint alkot, sokkal közelebb tud férkőzni a hallgatóság tudatához mint az, aki a játékszabályoknak megfelelően forradalmárkodik. (A buktató az egészben, hogy mégis a szabályos formák forradalmárai a sikeresebbek, mert az emberek ösztönszerűen a szimmetriát keresik a műben, a szépet, és hiába a művész képes lerombolni az alkotáson belül a gondolkodás szimmetrikus kereteit, ha ez a közönségen belül nem sikerül, úgy a mű élvezhetetlen lesz.)
Érdekes kettősség hogy van pl.: avantgarde komolyzene, amely a szabályok betartásával épít új műveket, ezeket azonban a zeneértőkön és a magas kultúra fényes tagjain kívül igen kevesen értékelik. Egyébként talán ez az egész újművészet legnagyobb hibája:
Olyan mértékben elszakadt a normális egyszerű dolgozó emberek hétköznapjaitól, hogy az új alkotások befogadhatatlanná értelmezhetetlenné válnak.
Vegyük példának a zenét:
Az Egyesült Államokban a jazz a kornak egyfajta popzenéje volt, noha a legnagyobb jazzelőadók vagy maguk is komolyzeneileg rendkívül képzettek voltak, vagy nagyon sokat tanultak a klasszikus európai iskolákból és a „jól temperált” összhangzattani szabályokból.
Pont ettől volt a jazz forradalmi:
Míg a blues az afrikai gyökerekből, közvetlenül, nyersen táplálkozott, addig a jazz az afrikai ritmikának és hajlítási stílusnak (ugyebár alap hogy a néger zenészek rettenetesen kerülték a pontos hangokat, vibratoval vagy hajlítással inkább csak körüljátszották őket) és a szigorú, dallamközpontú európai formáknak egyfajta ötvözete lett, amely például a profi improvizáció terén nagyon nagy fokú zenei tudást igényelt, mind hangszertechnikai, mind elméleti téren. Visszatérve az előző gondolatmenethez: ez a jazz bár nagyon kimunkált volt, egyfajta popzene volt a swinggel együtt, noha a közönség jószerével nem is érzékelte, hogy mekkora elméleti tudás szükséges egy ilyen előadáshoz.
Később azonban kialakultak a jazz artisztikusabb formái, amelyek pont ezt a komolyzenei-afrikai kapcsolatot „tördelték darabokra” és elemikből elméleti úton megszerkesztettek „valamit”. Ez a „valami” igen sok dolgot jelenthet, például a free jazz-t. A free jazz a hallgatónak nem okoz örömet. A free jazz azoknak a zenészeknek a zenéje, akik a többi zenésznek játszanak. Viszont bármennyire is zajos összevisszaságnak hat, az igazi free jazz egy megszerkesztett tudatos valami, aminek igenis van elméleti háttere. Az hogy egy jazz zenész „összevissza” hangokat játszik az pont azt jelenti, hogy az illető nagyon ura a hangszerének, ugyanis nagyon nehéz például úgy hangszeres szólót játszani, hogy ne legyen benne legalább egy icipici dallamrészlet. Egyszerűen tudatosan borzasztó nehéz legyűrni a zene elemei között lévő kohéziós erőt. (Jó példa amúgy egy ilyen elemekből álló jazz szólóra Pege Aladár Tetris c. számának bármelyik élő felvétele, puszi a youtube-nak)
Most hogy így nagyjából az elméleti háttér tisztázva van, különbséget kell tennünk az avantgarde irányok/produktumok között is.
A modern művészetben igenis létezik intellektuális faszverés. Ezt el kell fogadni. Ugyanúgy ahogy a korábbi korok alkotói között, most is vannak jó és botrányosan rossz művészek. Annyi különbség van azonban, hogy a rossz művészek általában szénné drogozva vagy teljesen öntudattalanul alkotnak. Azt hiszem a Simpson család egyik részében volt egy rész amikor Homér nem tudott összerakni egy kert grillsütőt, mert az elemek, a téglák, a vascsövek beleborultak a betonba és összekeveredtek. Ezt megpillantotta egy kiállítás szervező és a feleségnek kifejtette hogy ő ezt a modern alkotást megvenné mert ez a primitív, ösztönös, spontán művészet. Ez után szó szerint ezt mondta: „Ezt tudja művelni egy csimpánz, egy előember, vagy az ön férje” Na kb. erről van szó.
Ezzel azt akartam bizonyítani, hogy az újművészet bizonyos szint alatt (Homér Simpson) és felett (free jazz) is értelmezhetetlenné válik a natúr közönség számára.
Az avantgardenak befogadhatónak kell lennie, mert bár a művészetnek nincs szüksége közönségre, de értelmezhetőnek kell lennie különben az alapvető funkcióját veszíti el: Nem közvetít üzenetet. A művészeti alkotásoknak értelmezhetőnek kell lennie, még ha adott esetben nem is hallgatja meg senki, mert nincs rá pl.: kereskedelmi igény. (És ezzel azt hiszem le is zavartam a társadalomnak azt a „rendre” törekvő részét, amelyik azt avangardeot mint egészet öncélú faszságnak véli, a művészetet abban méri, hogy valaki milyen szépen tud lefesteni egy fát, illetve hogy kereskedelmileg egy adott művészet/művész mennyire sikeres, mennyire mérhető pénzben. Erre a csoportra a vastagbőr blog kommentelői között bőségesen találunk példát. Nem azért mert buták, csak egyszerűen zárkózottak)
Hogyan újítsuk meg az avantgardeot és hogyan honosítsuk meg?
Az első és legfontosabb pont: Tegyük érthetővé!
A művészet és az új gondolatok nem egy szűk réteg kiváltsága, bárkinek átadhatóvá kell tenni. Az emberek úgy általában új kihívásokkal küzdenek (Magyarországon közel 20 éve…. még mindig van egy olyan nagyon jelentős réteg, amely kádár óta nem találja a helyét!) és az új kihívásokra lehet új válaszokat adni. A művészetnek igenis létezhet egy olyan szerepe, amely szellemi kötőanyagként segíthet az embereknek, akár belső akár külső problémákra adott iránymutatással (ezzel magyarázható amúgy bizonyos sorozatok, vagy talk showk népszerűsége, illetve a fiatalok sokat átkozott „laza” „mónikasós” viselkedése is: ezek közvetített viselkedésminták) Miért ne lehetne viselkedésmintaként egy nyitott gondolkodású önmagát jobban megértő figurát közvetíteni? Nem szerepeket felvenni/felvetetni, hanem ténylegesen arra ösztönözni az embereket, hogy megkeressék a bennük lévő ”belső tengert”. Ez nem csak az akadémikusok, pszichiáterek és a magaskultúra kiváltsága. Erre bárki képes.
A meghonosításról:
Magyarországon jelenleg
a, vagy nincs avantgarde,
b, vagy nagyon el van rejtve,
c, vagy nagyon kevesek rejtjelezett kiváltsága.
Hol kell kezdeni? Természetesen alkotni kell. Csinálni zenekarokat, dalszövegeket, festményeket, filmeket, tudatosan szerkesztve, olyan üzenettel amik ténylegesen szólnak is valamiről, lehetőleg nem csak a pináról. Megértésre és gondolkodásra kell sarkalni a közönséget. Új zenei formákat kell megismerni maguknak a zenészeknek is. A magyarok általában abból indulnak ki, hogy ők mindent kurvára tudnak, (pláne az amatőr zenészek) de ez általában csak arra korlátozódik, hogy egy-egy stílust behatóan ismernek. Nem kell mindent szeretni, de aki alkot, az ismerjen minél több dolgot. Az Egyesült Államokban a progresszív rock újraéledését a Mars Volta annyival érte el, hogy a latin jellegű zenéket összeházasította a hardcore/punk zenékkel. Ennyi. Nem túl bonyolult ötlet de mégis : ki a francnak jutott volna ez eszébe?
Sokat kell tanulni. További feladat még, hogy az öncélú faszverést marginalizálni kell, és elérni hogy az emberek lehetőleg ne azzal azonosítsák a huszadik századi művészetet. Addig ameddig Gipsz 22 Jakab akkumulátorszerelő-segédmunkás az „avantgarde” vagy „művészet” szó hallatán a Vér és Faszverés c. „avantgarde” oratóriumra gondol, addig nem értünk el semmit.
Meg kell szüntetnünk a szellemi árokásást, a népi-urbánus vita avítt dohos maradványait és le kell számolni a kommunizmus és a Kádár rendszer agybaszó szellemi pusztításával. (személyesen egyébként sok más mellett ez a legfontosabb indoka annak, hogy miért vagyok következetesen kommancs ellenes, a kulturális fejlődés teljes leállítása és Magyarország elszigetelése az euro-amerikai kulturális vérkeringéstől)
Meg kell ismerni más, fejlett kultúrkörök vívmányait, meg kell ismerni és érteni magát a XX századi művészetet, meg kell tanulni a játékszabályokat, megismerni a szellemi hátteret, az alkotás új módozatait, elterjeszteni a jóval erősebb kriticizmust és a korábbi irodalmi kánonokhoz sem kell félni hozzányúlni. (Természetesen az ésszerűség korlátain belül, nem pedig a liberális oktatáspolitikai dzsihád módszereivel) Példának okáért szégyenletes dolog az, hogy magyar gyerekeknek alig-alig tanítanak modern európai és amerikai irodalmat. A jelen generáció szerintem legalább annyira kötődik az amerikai kultúrához, mint a magyarhoz. Amerikai meséket néztünk, amerikai és angol zenéket hallgattunk, arra lettünk szerelmesek csókolóztunk először… Sanszos hogy Batman, Superman és egyéb cumók kapnak annyi helyet a fejünkben mint a 48-as forradalom (oks, persze más kategória…..)
Fontos az elődök ismerete is, de a modern művészet az, ami a legközelebb áll hozzánk és ez az ami a legnagyobb mértékben befolyásolja az életünket. (pl.: elektro zene ma nem létezne Pierre Schaeffer és a musique concréte többi avantgarde úttörője nélkül)
Tanítsunk modern irodalmat, modern zenét! A kompetencia alapú oktatást tartalommal is meg kell tölteni! Tanuljunk és kreáljunk új dolgokat! Magyarországban elsőrangú szellemi alapanyag van, de addig ameddig itt rágódunk a saját csak általunk létezőnek hitt Közép Európai szarunkban (népiurbánusliberálzsidópufajkáskomcsijobbosorbánszocifideszszkinheadfasztuggyamégmi) addig nem fogunk előrejutni.
Na, lehet menni dolgozni.
„Ez a mi munkánk
és nem is kevés.”
