Szép, mozgalmas hetek ezek. Rövid időn belül két magyar íróról is körbesikítozza sajtó, hogy mekkora hatökrös marhaságot sikerült nyilatkozniuk
A hét első sztárvendége:
Kertész Imre
Az öreg nyilatkozott valamit odaát Berlinben. Zsír. Most hogy mi az eredeti szöveg, az nagyon nagy rejtély ám, mert mint kiderült, a hírügynökségnek akadtak némi problémái a német nyelvvel, így az interjú betámadása után egy nappal jött az infó, hogy hja, hát nem is úgy volt, félrefordítottuk. Most hogy igazából mit mondott, nem is lényeges. A reakciók, azok már valamik.
El kell vonatkoztatni Kertész Imrétől. Tegyük fel, hogy van egy író, aki tényleg ilyesmiket mondott kinn, "Nyugaton" (faszom káeuropéerség) nos, ez esetben ez elítélendő, és kell is rajta morogni, mert ha valaki hálátlan a hazájával szemben, az bunyik dolog.
Tegyük fel hogy az illető zsidó. Sőt, holokauszt túlélő. Na, ez így már egy kicsit árnyalja a képet. Úgy már a hazaszeretet érdekesebb vonal. Mert végül is, az akkori politikai rendszer, az Állam elárulta az állampolgárait. Így már én sem bíznék az államban. De nem is az államban kell bizodalom, hanem a hazában. A Haza és az Állam nem ugyanaz. Magyarországban nem lehet csalódni. A magyar politikában, alkotmányban, miniszterelnökben, királyban, a magyar emberekben, azokban lehet, de Magyarországban nem.
Példa:
Erősen megfogadtam magamban, hogyha netalán egyszer Vona Gáborból miniszterelnök lesz, úgy elköltözöm. (Belgium oder Hollandia)
Az, hogy én Vona Gabi miatt átmenetileg elköltözöm, az nem azt jelenti, hogy nem szeretem Magyarországot. Nagyon szeretem, és mindennél jobban szeretném itt, csendben, basztatás nélkül élni az életem. Nem is azzal van a baj, amiben a Jobbikosok hisznek, mert ok, sokan vannak, akik így gondolkodnak, ámen, legfeljebb nem értek velük egyet. Ez nem gond. (Legalábbis remélem) De a Jobbik egy dühös, agresszív párt. Ugyanúgy ahogy a radikális eszmék is azért radikálisak, nem pedig cserkészklubok, mert nem lehet egyeztetni velük.
Tüntetni, azt igen, tárgyalni, az már kicsit neccesebb. Mint amikor Szegedi Csanád felszólalt a parlamentben. Fasza volt, tökös volt, kár hogy a tv nézőknek szólt, nem pedig annak a 300 majomnak, aki ott ült benn. Lényeg: a szélsőséges eszmék azért szélsőségesek, mert az ő helyük kurvára szélen van. A partvonalnál. Nem baj, ha vannak ilyen pártok, sőt kívánatos is a létük, csak rohadtul ne kerüljenek kormányzóképes helyzetbe. (Alapesetben, ha minden jól működik, akkor a problémákra a mainstream politikai eszmék tudnak olyan választ adni, amit a társadalom nagy része elfogad.) Lényeg: ha a társadalom többsége radikális lenne, az nem lenne jó, és akkor én nem szeretnék itt lakni. Engem a magyar államhoz (amire mint jogi képződményre, nem pedig mint hagyományra tekintünk) semmiféle hűség nem köt. Engem hűség a Hazámhoz köt. Magyar vagyok, annak születtem. Nem leszek sem gyökértelen, sem dekadens. A hazához hűségesnek kell maradni. A haza tiszta, a hazán nincs rajta sem a kommunizmusnak, sem nyilasoknak, sem a mostani kaotikus szarakodásnak a foltja. Ezek a hazához egyszerűen nem érnek fel.
Rövidre fogva:
Ha Kertész úgy mondta, ahogy mondta: Sajnálom az öreget, kár hogy így gondolja.
Ha nem úgy mondta ahogy mondta: Tarkón kell baszni valakit az MTI-nél.
Ha Vona jönne, én mennék. Beleszakadna a szívem.
End of part I.
(ha valaki bele akarna kötni a címbe:igen, tudok angolul, és szójáték a filmcímmel pheee)
